Parasztház felújítás, vályog, kert, gyümölcsös, szőlő, bor. Hétvégék falun. www.paraszthaz.com

2010-01-17

Annak ellenére, hogy az elmúlt években azért volt kemény tél, igazi havat most láttunk először a telken. Néhány nappal karácsony előtt mentünk le, akkor is csak egy fél napra, hogy körülnézzünk és feltöltsük a madáretetőt. Most először igazi téli táj fogadott minket.


A hó gyönyörű, még érintetlen volt.


A kert az igazak álmát aludta.


A madarak és a cicák megetetése után azért egy kis hólapátolásra is sor került. Ahogy már számtalan korábbi témakör kapcsán szóba került, a vályogfalak állapota szempontjából a felszíni vízek távoltartása mindenképpen fontos és így van ez a hóval is. Mivel az előrejelzés a következő napokra melegedést jelzett, pont jókor voltunk a jó helyen, így körbe tudtam ásni a házat.



Ugyan a hátsó házfalon túl még kb. 1,5 másfél méter a telekhez tartozik, azért mégis csak a szomszédba megy át az ember lapátolni. Jó szomszédok között persze ez egyáltalán nem probléma, így aztán a beszélgetés és lapátolás után egy üveg borral tértem vissza. Akkor fejtették a bort. Én is pótolom a jövő héten.

2009-12-31

2009

Ahogy korábban már egy-egy rövidebb szünet kapcsán említettem, a budapesti lakásfelújítás miatt akadozik mostanában egy kicsit a blog. November végén viszont beköltöztünk, azóta már újra van adsl is. Ennek ellenére azt látom, hogy az új környezetben valahogy kevesebb időt töltök a gép előtt: a korábbi napi 2-3 óra helyett legfeljebb heti 2-3 órát vagyok a neten esténként. Persze ez biztos csak átmeneti dolog... Ettől függetlenül a blog persze nem áll meg, nem kell megijedni, még ha kicsit több idő is telik el két írás között.

Ezúttal a korábbi évek gyakorlatához híven jön a rövid összefoglaló: korcsolyázás, rianás, tüzelés, pörzsölés, rendfázás, kiakadás, tervezés, villanyszerelés, hosszúcsapra metszés, vakondriasztás, gyeptéglázás, fóliázás, veteményezés, átalakítás, virágzás, kutyázás, macskázás, borversenyen visszaesés, présház felújítás, betörés, szüretelés, befőzés, internetezés, nyári leköltözés, terasz építés, kiülés, refraktométerezés.


Boldog új évet mindenkinek!

2009-11-03

mutsu

Alma szerencsére idén is termett, a korábbi évek után ezúttal a mutsu kapcsolt rá.


Ahogy a százezer olvasó kapcsán írtam, néhányan a blog hatására kaptak kedvet saját oldalhoz, így a Bokor almáskert startjánál is "közreműködtem", szóval most kézenfekvő, hogy innen idézek: a Mutsu (más néven Crispin) a Golden Delicious és az Indo fajták keresztezéséből 1930-ban, a japán Mutsu (陸奥国, Mutsu no kuni) tartományban kinemesített, napjainkban egyre népszerűbb almafajta. Gyümölcse nagy vagy nagyon nagy (230-300g), gömbölyű, húsa fehér színű. Héja fényes, mérsékelten viaszos, kemény és zöld (éretten sárgásfehér vagy sárga) színű, nem perzselődik. Íze kellemesen fűszeres, kiváló aromavilágú, enyhén savas zamatú. A Mutsu igen jól tárolható, húsállagát késő tavaszig megőrzi (íze és színe is a tárolás alatt alakul ki véglegesen). Bőtermő, érési ideje általában október elejére esik. Óvatos bánásmódot igényel, érzékeny a nyomódásra. Fája igen erős növekedésű, első hajtásai vastagok és felfelé törnek, koronája nagy, szétterülő. Gyors növekedése nem akadályozza korai termőre fordulását, de bő termésre csak a vegetatív részek kifejlődése után számíthatunk.


A Mutsu mellett az Idared továbbra is jól halad az úton.


A körték érési időpontjával még hadilábon állok. A Clapp kicsit le is potyogott nyáron, a Bosc kobak most nagyjából időben került a ládába, csak egy-két darab érett túl, ezeket a fán hagytam a darazsaknak.


A Hardenpont még a fán maradt, remélem a fagy még vár pár napot.