Parasztház felújítás, vályog, kert, gyümölcsös, szőlő, bor. Hétvégék falun. www.paraszthaz.com

2008-10-29

búcsú

Még mielőtt bárki is rosszra gondolna, ez itt nem az itt a vége, fuss el vele, egyelőre még nem zár be a blog. A statisztika és a jövő évi tervek alapján még befizettem a domain jövő évi díját.)

Hétvégén volt a faluban a búcsú. A búcsú eredetileg egy katolikus ünnep, a bűnökért járó büntetésektől való búcsúzásra utal, más vonatkozásában pedig a templom felszenteléséhez kötődik. "A templom búcsúja, vagyis a templom címének ünnepe, annak a szentnek, „titok”-nak a napja, akinek tiszteletére a templomot felszentelték."- 1

A falu 1860-ban épült templomát - a sváb lakosság aktív közbenjárására - Szent Vendel tiszteletére szentelték fel, amivel nem vagyunk egyedül, mivel Európában még közel 1500 templom járt így. Jenő atya elmondása szerint Szent Vendel a VI. században élt, skót nemesi család fiaként, a bizonytalan adatok szerint 617-619 körül halt meg. Gazdag apjának nem tetszett, hogy Vendel a vallás felé fordult, ezért a mezőkre száműzte juhokat őrizni. Vendelben persze ez csak megerősítette a hitet és zarándokútra indult, amely során el is jutott Rómába. Haza sosem tért már, kolostort épített és remetének állt. Vendel tisztelete részben a hozzá köthető csodákhoz kötődik, miszerint pásztorbotjával vízet fakasztott a juhoknak, Trier városából pedig elűzte a pestist. A templom Szent Vendel emlékét egyrészt nevében, másrészt a szó szoros értelmében is őrzi (ereklyeként egy Szent Vendeltől származó csontdarab formájában).


A régi világban a búcsú fontos ünnep volt, a misére alig lehetett beférni a templomba. Most szombaton kb. harmincan voltunk, ami a szokásos létszám duplája. "A templomi búcsú napján vendégségeket tartanak, amelyre a közelebbi és távolabbi községekben élő rokonokat és jóbarátokat meghívják. Régebben a meghívott vendégeknek már istentisztelet előtt illett megérkezniük és részt venniük az istentiszteleten. Ezután következett az ételben, italban bőséges ebéd. Ebéd közben és utána az egymást ritkán látott rokonok és jóbarátok megbeszélték az elmúlt idők eseményeit."- 2

A rokonok maradtak, a kajálás is, de a búcsú mára elvesztette eredeti jelentését és lényegében vándor gagyivásárrá vált. Pár éve még volt körhinta is, de egy 300 fős faluba már senki nem jön le, mert ha mindenki felülne, akkor se lenne túl nyereséges a biznisz. Ezzel szemben a "kereskedők" már korán reggel megérkeznek és egész nap nyomják a jöjjön-kedvesem-tessék-csak-tiszta-pamut-a-dzsogging mesét.



A nap fénypontját a ritka igényes kivitelű zsákbamedve hozza meg, 300 Ft-ot kérnek a kíváncsiságért.


Szóval az idő nem áll meg, a búcsú is változik. Pár év múlva 1,2 EUR lesz kiírva.

1, 2 - Magyar Néprajzi Lexikon

3 megjegyzés:

Névtelen írta...

Sajnos, nekem is ugyanez a tapasztalatom. Még mézeskalácsot se tudtam hozni egy ilyen bucsuból ajándékba, pedig nagyon akartam volna. Merthogy gyerekkoromban egyszer kaptam ajándékba ilyen bucsuban mézeskalács szivet, még egy aprócska tükör is volt a közepén, meg is csodálták az osztálytársaim nagyon...
Régi fényképekkel, képeslapokkal mi a helyzet? A templomról jutott eszembe, vmikor már tettél be róla fotót.
Gabi

Névtelen írta...

Gyermek koromban nálunk is nagy zsibvásár volt végig a főutcán. Ilyenkor összejöttt az egész család. Olyan dolgokat lehetett kapni, amit maskülönben csak a városban kaphatott meg az ember fia/lánya. A nagyszülőktől mindig adtak egy-egy százast, amit aztán jól be kellet osztani, hogy fussa mindenre amire vágytunk. Aztán Otthon az ebéd után allig vártuk hogy felavathassuk az új szerzeményünket, miközben a felnőttek beszélgettek az asztalnál. De finom is volt az a húsleves vagy a rétes...Most egyre kevesebb az árus es bárhol kaphato dolgokat árulnak. De a család még mindig összejön. Ha kimegyünk azt a gyerekek kedvéért tesszük. Nekik még talán jelent valamit. Viszont ami megmarad a régi időkből az a kakasos nyalóka! Az tényleg csak ott érhető el.

bs írta...

Kepeslap ugyben sajnos nincs sok fejlemeny. Talaltam egy jo oldalt, http://www.fzsooo.fw.hu/, de a mi falunkrol itt sincs kep.