Parasztház felújítás, vályog, kert, gyümölcsös, szőlő, bor. Hétvégék falun. www.paraszthaz.com

2011-01-02

stop

Hát igen, ez a pillanat is elérkezett. Ugyan ezt az írás már 2010. márciusában megírtam, de akkor a piszkozatok között maradt. Persze nem mintha nem állna közel hozzám, de ma úgy döntöttem, hogy befejezem a blogot. Számomra és gondolom az olvasó számára sem váratlanul, de ennyi.

185 írás, eddig 581 hozzászólás és 164,951 olvasó.

Sok mindennel magyarázhatnám, de felesleges. A ház és a kert elkészült - persze sok mindent terveztünk és tervezünk még, de alapvetően kész. Téma is van és lenne még bőven, ugyanakkor sok mindenről írtam már, nincs hiányérzetem. Másrészt a blog indulása óta eltelt 4,5 év, én is más lettem és más dolgok is fontossá váltak a telek és a blog mellett. Nem véletlenül ritkultak az írások az elmúlt időszakban... Szóval összességében valahogy lezárult egy korszak. Amit szerettem volna, az nagyrészt megvalósult a telken és a blogon is, kihoztam belőle, amit lehet, így jó érzésekkel állok fel.

Visszaemlékezés gyanánt íme néhány korábbi fontos fejléc:

- az első verzió (2006. szeptember)

- a verhetetlen zsellérbrigád és a blog első éve (2007. szeptember)

- a blog új címe (2007. október)

- 3 év, 100 ezer olvasó (2009. október)

A blog persze él tovább, itt marad a neten. A leveleket és a kommenteket olvasni fogom és ha ritkábban is, de válaszolok majd rá, a statisztikák alapján pedig a keresők várhatóan még jó ideig hozzák majd az olvasókat. Őket előre is köszöntöm, a régi olvasóktól pedig ezúton búcsúzom és köszönöm még egyszer a figyelmet. Logout.

11 megjegyzés:

Névtelen írta...

Köszönet az elmúlt évekért, hogy végig nézhettem a munkálkodást, nagyon élveztem és sok ötletet, erőt merítettem az időközben- sajnos- megörökölt szülői házam felújításához. Boldog Újévet és sok sikert az életben Neked, kedves blog író és a szeretteidnek.
Gabi

Unknown írta...

Azért, most, hogy kész a mű, még inkább ajánlani fogom, azoknak, akik most készülnek a Balaton környékén ilyesmibe (akár blogolva is)kezdeni

Vályogvető írta...

Most írok először megjegyzést, pedig három éve olvasom a blogot. Ennek köszönhetően vezetem én is a naplómat.

További sok-sok örömöt és élményt a parasztházhoz!

Somen írta...

Kedves BS!

Köszönet a Blogért! Reményt adott a vályogházunk felújításával kapcsolatban! Nagyon jók voltak az írásaid és persze a mellé rakott képek is! Sok sikert az életben!

Lóri írta...

RIP parasztház blog!

Névtelen írta...

Nagyon sajnálom, nagyon jó volt olvasni az írasaid, nézni ahogy "átalakul" a parasztház, bízok benne, hogy még meggondolod magad!
Jani (Szlovákia)

Névtelen írta...

Tudom, hogy stop van, de nem lehetne néha-néha mégis egy post? :-)

napalm írta...

;(
szomorú vagyok hogy befejezted, gyakran néztem be ide lesvén hogy felbukkan egy-egy friss poszt.
hát a tavalyi év nem nagyon kedvezett nekem, de már látom hogy miért...
köszönöm a sok olvasnivalót, nagyon tetszettek, és ha esetleg a jövőre nézve lenne mit bejegyezned, kérlek tedd meg!;)

Marci írta...

Szia!

Egy olyan képet hiányolok így a végére,amin mind a ketten a ház elött álltok és fülig ér a szátok,hogy kész a csodálatos nyaralótok! :)

bs írta...

Mindenkinek köszönöm. Új post-ra a stop alapján egyelőre nem sok esély látok, de a fejlécet azért cseréltem.)

Unknown írta...

Szia! Szép lett a ház! Mi most vagyunk padlólerakás előtt és érdeklődnék, hogy az olajozott padlóról mi a hosszútávú tapasztalatod, mennyire bírja a strapát, a takarítást stb... Minden tatasztalatodra kíváncsi lennék. Előre is köszöm, ha időt szánsz rám, a válaszodat. Üdvözlettel:Viki