Parasztház felújítás, vályog, kert, gyümölcsös, szőlő, bor. Hétvégék falun. www.paraszthaz.com

2008-05-05

mulcsozás

Miután a cserjékkel és évelőkkel beültetett ágyások tisztántartása (más szóval kapálása) nem tartozik a kedvenc kerti munkáim közé, mindenképpen alternatív megoldás után kellett néznem. Amit a legutóbbi gazolás csak megerősített, azt már a kert tervezésekor jó előre éreztem, így a beültetéshez beszerzett növényekkel együtt kb. 8 raklap fenyőkérget is vettem.

A mulcsozás, azaz a talaj takarása sok előnnyel kecsegtet:
- a takarás hőszigetel
- csökkenti a talaj párolgását, a föld jobban megtartja a nedvességet
- véd a tűző naptól és csökkenti a hőingadozást
- elnyomja a gazokat
- természetes életteret nyújt a talajlakók számára

A mulcsozást az IT-s olvasók nagy örömére egy elkülönített tesztkörnyezetben próbáltam ki. A ház előtt, a kerítés mellett nevelt sövényt (Buxus Sempervirens Suffruticosa) két éve ültettük, évente 4-5 alkalommal szoktuk gazolni, de általában inkább kicsit gazos, mint szép szokott lenni, tehát ennél többször kellene.

A megvalósítás a terep előkészítésével kezdődött: összehúztam és elszállítottam annyi földet, hogy a terepszint egy mulcsozásnyival csökkenjen.


Az előkészített terepnek megmutattam a bezsákolt fenyőkérget. Megrémült, megígérte, hogy nem lesz több gaz, de ezt nem vettem be.


Elsőként az apróbb, kevésbé válogatott és ezáltal szerencsére olcsóbb verziót terítettem el, kb. 3 cm vastagságban. Erre kerül a lényegesen drágább, viszont nagyobb méretű, mindent eltakaró, isteni illatú fenyőkéreg, mondjuk további 2 cm vékonyságban.


Az eredmény a következőképpen fest:


A gazmentesítéshez javasolt vastagság 6-8 cm, de ehhez 3 vagon fenyőkéregre lenne szükség. Én 5 cm-t terítettem és az azóta eltelt 5 hét alapján szerintem ez is működőképes. Megjelenik ugyan 2-3 gaz, viszont azok olyan vékony, erőtlen, hosszú száron fityegnek, hogy minden gond nélkül gyökerestül kihúzhatóak a mulcsból (és az alatta lévő nedves földből). A buxusnak is tetszik a mulcs, szépen hajtanak és korábbi félelmem sem jelentkezett (kopp-kopp), miszerint a ház homlokzati lábazata vizesedni kezd, mert a talaj nem szellőzik. Test completed.

12 megjegyzés:

Névtelen írta...

Az 5 centi valóban kevés lesz, összeesik. Még az a 6-8 cm is, abból tud lenni majd kb. az összeesett 5 centi.

És talán érdemes lett volna alárakjál egy geotextilt is, vmi sötét színűt persze. Azon már tényleg nem jön át a gaz.

bs írta...

A geotextil jo otletnek tunik, nem is tudtam rola, hogy erre is hasznaljak.

Mivel van meg vagy 100m2 agyas, amit le kell mulcsozni, ott ki tudom meg probalni.

Az ontozorendszer csepegeteto csove ala vagy fole kell fektetni? Az is jo, ha kisebb darabokkal fedem le a mar beultetett agyasokat es nem egyben teritem le?

Névtelen írta...

Erre a kicsi paltzra nem lesz sok a buxus? És mekkorára akarod meghagyni? Nem lesz túl árnyékos neki?

bs írta...

Szerintem nem sok, az lenne a jo, ha szepen osszenonenek. Ugy kb 120-140 magas es 80 szeles (mely) sovenyt szeretnek. Szerintem orulnek neki, hogy nem tuzi oket a nap, hajtanak mint a meszes.

Névtelen írta...

Tényleg szépen alakul egy rózsadombi luxuskert...szerintem kicsit tájidegen megoldás. De kapálni valóban nem kell.

Névtelen írta...

Anonymous,

nem lesz ez rózsadombi giccses (az ma már szinte érték egyik-másik), inkább vannak benne olyan kis lakópark (középkategória, annak is az alsó fele) fílinges elemek. Városból vidékre szakadt műföldműves előbb-utóbb ezt hozza össze, ahogy a mindenhol látottakból összeállítja a saját kis világának leképződését. Ez afféle 21-ik századi műparaszteklektika, ahol összemixeli a 1x. századi formavilágot a 21-ik század szellemi ürességével. :D

G írta...

HUuuu... Kivancsian várom, mit szól BS a műparaszteklektikához és a szellemi ürességhez...

Én biztos inkább kérnék egy-két idős nénitől a szomszédokból klasszikus évelő falusi virágokat -sárgaviolát, nefelejcset, gyöngyvirágot, pünkösdirózsát, kékliliomot, stb. Az a kicsi kapálgatás-gyomlálgatás meg testedzésnek is jó...


Bevallom, nagyon nem szeretem mulcsot. Nálam nincs is. Bp-en sincs. Gyom az néha van...

PErsze úgy van rendjén, hogy mindenki a saját izlésének megfelelő kertet csináljon, mégiscsak ő fog benne üldögélni.
Gabi

bs írta...

Mit szolok hozza? Nem ertek vele egyet. Inkabb a geotextillel kapcsolatos kerdesre valaszolhatott volna a mernok...

A kert ket reszbol all: a felso reszen sajat telepitesu gyumolcsos es szolo, kordon, epres, malnas es ribizli van. Meg persze fu es komposztalo. Semmi nincs az elere allitva, minden termeszetes. Gondolom ez is a muparaszteklektika resze, legalabbis anonymous szerint. A haz ele diszkertet szerettem volna (amivel mar kevesebb a munka), olyan novenyekkel, amelyek mindig is tetszettek nekem (nem masnak), de eddig egy bp-i tarsashazban erre nem volt lehetosegem. Mivel kozgazdasz vagyok es nem kerttervezo, konyvek, net es latottak alapjan probaltam osszerakni a kertet. Arrol, hogy maga a diszkert mennyire illik a kornyezetbe, illetve mennyire valtoztatja meg azt, mar korabban irtam, illetve irtatok. Konkretan a diszkert kialakitasat lehet fikazni (ld. linkek kozott, adatokat feltenni...), de a sajat probalkozast en tobbre tartom es jobban magamenak erzem, mintha megbiztam volna egy kerttervezessel foglalkozo ceget (powered by tajepiteszmernok). Szerintem par ev mulva, amikor a novenyek megnonek, szerintem tenyleg klassz lesz a kert.

Egyebkent pedig ultettem szomszedtol kapott violat, gyongyviragot, tulipant, orgonat es utetettem vasarolt haranglabat, tunderfurtot, oszirozsat, harangviragot, szarkalabat, szamarkenyeret, veronikat. Ezeket sem azert valasztottam, hogy falusi kertmuzeumot vagy skanzent epitsek, hanem azert, mert ezek tetszenek.

A kis testmozgasrol pedig csak annyit: hetente 1800m2-en nyirom a fuvet, 36 gyumolcsfaval es 3 sor szolovel foglalkozom (metszes, permetezes, kapalas, tanyerozas, kotozes), ami a hetvegekre pont jo es eleg, ha az ember szeretne mondjuk meg olvasni, focizni, setalni vagy bringazni is. Szoval ez egy hetvegi haz, kerttervezo es kertesz nelkul es nem egy mg-i termeloszovekezet.

Névtelen írta...

Na, ne mérgelődj már ennyire...! Meg bizonygatnod se kell ám itt semmit. Ha nem érdekelne hogyan csinálod, nem is olvasnám a blogodat. De érdekel.
A "műparaszteklektikán" én akkorát röhögtem, mint egy paraszt(ivadék)...

Gabi

Névtelen írta...

Figyelj bs! Nekem tetszik, meg a barátnőmnek is. Frankó. :D

bs írta...

Jol van, koszi. Nemsokara ujra lesz beszamolo a tobbi terulet mulcsozasarol, akkor majd ujra mehet a cirkusz.)

Névtelen írta...

Budapesten a Budaörsi úton találtam ezt a fenyőkéregtelepet. Biztosan valakinek közel van :)