Parasztház felújítás, vályog, kert, gyümölcsös, szőlő, bor. Hétvégék falun. www.paraszthaz.com

2007-12-16

borfejtés

A hétvégén lefejtettem a muscat ottonelt. Ahogy korábban írtam, az idén kicsit rugalmasabban veszem a borkészítési technológiát. Az is erre utal, hogy most jóval később fejtettem: a szeptember végén befejeződött heves erjesztés vége óta közel 8 hét telt el.


Szintén jelentős eltérés, hogy a bor csak szőlő formában kapott eddig ként, a 3-4 órás cefreáztatáskor. A bor ízre teljesen üde, ezért most fejtéskor sem kéneztem, hallgatva a biztosan nem túl up-to-date régi mondásra, miszerint amíg nincs baja a bornak, addig nem kell kénezni. Ami ezügyben különösen elgondolkoztat, az a bor 'lassúsága'. A fotón is látszik, olyan mintha egy nehéz, testes bor lenne a pohár falán.


A borra egyébként még bőven ráfér a fejlődés. Nem értem benne a kesernyés ízt (ami hasonló a tavalyi, akkor a rizling jellemzőjének tulajdonított kesernyéhez) és még kevésbé egy másik mellékízt, ami leginkább az acetonra emlékeztet. Hogy került ez bele? A szőlőt lebogyóztam, a hordót és mindent jól kimostam. Az is kizárható, hogy a hordó 'fogta meg', mert a ballonban lévő tételben is benne van, bár szolidabban. Valószínűleg hamarosan megkénezem és 2-3 hét múlva átszellőztetem.

Az új hordóban lévő olaszrizling egyébként iszonyat, még kóstolni is fáj. Zavaros, homályos és szörnyű az íze. Biztosan nem forrta ki magát, ezért egyelőre le sem fejtettem. Remélem tavasszal újraindul az erjedés és még javulni fog, bár nem várok tőle sokat: a cél csak annyi, hogy bejárassam az új hordót. Ezt remélem hozni tudom...

3 megjegyzés:

Szőlősgazda írta...

Hát az új hordóból forrás utána AZONNAL ki kell venni a bort, mert durva faízt kap tőle.

Az acetononos íz elmúlik, ha siettetni akarod levegőztetve fejtsd át (nyílt fejtéssel).

Boldog Karácsonyt!

bs írta...

Nem tudtam, ezt sehol sem írják.

Egyébként mitől van az acetonos íz? A nagy borászatok hogy kerülik el/szüntetik meg? Azok a borok már a polcokon vannak...

Boldog Karácsonyt!

Névtelen írta...

Acetonos íz ha ecetesedésből ered, akkor nem gyógyítható. A hiba eredhet a gyors és magas erjedési hőmérsékletből vagy a bor sokáig történő levegőn tartásából (esetleg stiches hordó). Bacik ilyenkor a bor levegővel érintkező részén elszaporodnak és okozzák azt a büdös szúrós ízt. Ha enyhe az íz akkor még házasítható, de gyorsan kell fogyasztani. Egyébként lefolyó, vagy kevésbé igényes szomszédok :)