Parasztház felújítás, vályog, kert, gyümölcsös, szőlő, bor. Hétvégék falun. www.paraszthaz.com

2008-01-27

kordonépítés kettő

Az év végi sűrű program miatt elmaradtam egy írással, így most visszakanyarodunk december közepére egy rövid beszámoló erejéig.

Ahogy azt korábban írtam, belekezdtem a kordonépítésbe a szőlőben. Az ötéves terv alapján a kordont még tavaly fel akartam állítani, hogy idén tavasszal már csak a dróttal és a leendő kordonkarral kelljen foglalkozni. Első lépésben favédelemre, mérésre és ására illetve fúrásra került sor. A folytatásban így könnyű dolgunk volt: gyönyörű napsütés és 21 lyuk várta a zsellérbrigádot, hogy beállítsuk az akácoszlopokat.


Az oszlopok a felhordás után egyesével a helyükre kerültek: a legerősebbek a sorok végén és közepén, a vékonyabbak véletlenszerűen a több lyukban landoltak.


Mivel magas kordont szeretnék, az oszlopokat úgy raktuk le, hogy egy zsellérnyi magas rész maradjon a föld felett. Az esetleges mélyítés és behelyezés után jól körbetömködtük őket, így olyan fixen állnak, mint a cövek. Milyen hülye szó ez a cövek...



Elsőként a muscat ottonel sor, majd később mindhárom elkészült.


Jöhet a tavasz, addig kinézem milyen huzal kerüljön rá, véglegesítem az egyes szintek magasságát és kitalálom, hogy hogyan legyen a kordon megfeszítve. Ez is elkészült. Éljen.

2 megjegyzés:

Szőlősgazda írta...

Nem látom jól a képen, de a szélső oszlopot megdöntve szokták beásni, mert azt a felső harmadánál fogva ledrótozzák egy földbe tekert kampóhoz. Így jobban bírja a terhelést.

A drótokat úgy érdemes megfeszíteni, hogy veszel egy menetes szálat (6-8 mm-eset) és a végére kampót hajlítasz. Ebbe egy kb. fél méteres láncot akasztasz, ami egy sodronyfeszítőhöz kapcsolódik. A sodronyfeszítő meg a sodronyhoz van kötve egy erre a célra való csavaros szorítóval.

A lánccal a feszítés nagyja elvégezhető, a sordonyfeszítővel már csak finomállítani kell.

bs írta...

A szelso oszlop most fuggoben van, azt gondoltam, igy is le lehet drotozni. A huzalozast at kell gondolnom, most elso lepesben godroket asok, abba betontomb kerul, amihez majd le lehet huzni a drotot.