1956. április 1.

Régóta próbálom megtudni, hogy kinek van a faluban régi fényképe a múlt század első feléből. Nem a műtermi portrék, hanem a faluról, a főútról, az épületekről, az udvarokról készült képek érdekelnek, de eddig nem sok sikerrel jártam.

Három héttel ezelőtt Jani bácsi, a misék előtti beszélgetések nagy történetmesélője, borítékkal a kezében érkezett a templomhoz. A kép 1956. április 1-én, vasárnap készült, saját esküvőjén.


Az azóta eltelt 52 év alatt talán csak a gesztenyfák változtak meg, Jani bácsi ugyanolyan fiatal maradt.


A keresést újraindítom, biztos készült fotó annak idején, aminek a hátterében a mi házunk áll...

kerti tó helyett

A tavaly ajándékba kapott virágláda a terveknek megfelelően víztározóvá alakult és a présház előtti terasz sarkában gyűjti az odavezetett esővízet. Tavasszal bele is került egy tavirózsa, ami mostanra szépen kezdi belakni a medencét.


A szerintem fehér teltszirmú tavirózsa (nymphaea gonnere syn. snowball) június óta folyamatosan virágzik, a 3-4 napig tartó, éjszakára bezárodó virágok folyamatosan cserélődnek.

A tavirózsa lakása közben pedig önálló életre kelt: beugrottak a csigák, ide járnak inni a méhek, a macskák, a madarak és itt üzemel a szúnyogóvoda is.


A medencét télre majd le kell engednem, úgyhogy a teleltetést még ki kell találni.

új kerítés kettő

Ahogy arról korábban írtam, a telek felülről (a régen szántóként használt terület felől) teljesen nyitott. Mindig is ilyen volt és mindenkinél ilyen. Egyrészt ekkora részt körbekeríteni nem könnyű (munka, anyag), másrészt minek, harmadrészt csak nehezebb lenne a szántás és az egyéb munka a terület szélein.

A kert tervezése és tereprendezése során azonban fontos volt, hogy a ház körüli rész védettebb legyen. A ház körüli díszkert és a gyümölcsös-szőlős határára így új kerítést terveztünk. A korábbi (még tavaly, a munkák során készült) látványterv így néz ki:


Szolid késéssel, 3 hete el is indult a munka és az utcai kerítés után újra új kerítés épült. Az akác faanyagot még tavaly márciusban, a kordonhoz vett oszlopokkal együtt megvettem, szóval volt ideje kiszáradni a pajtában.

A megvalósítást a faluból Baumann Laci menedzselte, ő készítette az új pinceajtót is. Az összhang teljes volt köztünk abban a tekintetben, hogy pontosan olyan kerítés kell, amilyeneket régen építettek, csak egy dologban nem értettünk egyet: a lécek melyik oldalra kerüljenek, azaz merre nézzen a kerítés. Szerinte nekem a ház felől a "szép" oldalát kell néznem, tehát a léceknek a ház illetve a díszkert felöli oldalra kell kerülni (mindenhol így van). Szerintem én a háznál vagyok otthon és a gyümölcsösbe illetve szőlősbe megyek ki, tehát kifelé kell néznie a kerítésnek. Teljes megrökönyödés mellett végül így rakta össze a kerítést, hozzátéve, hogy ő azért még akkor sem hallott soha ilyenről.

Az eredmény végül hibátlan lett.




A kapu végül fenyőből készült, mert mérete miatt (a traktorral is ki kell férnem rajta) nagyon nehéz lett volt akácból. Némi keresés után az 5 éve elbontott disznóól vasalata és retesze is előkerült, hogy újrakezdje pályafutását.


Az új kerítés a kerthez is jól mutat.


Már csak a kaput kell lefesteni és kész. Ez is. A zsellérek szerint már minden, ezért gyorsan ki kell találnom valamit.

pecázás

Egy könnyed, 5 éves bemelegítő jellegű pihenő után eredeti, bontatlan csomagolásban került elő a garázsból a pecabotom. A szett teljesen hibátlan: 3 méteres telebot orsóval, mindenféle alkatrész a szerelékhez, tataszék, elektronikus kapásjelző, merítőszák. Mindig is éreztem, hogy egyszer jól jön majd.

A lappangó peca-igényt a falu határában lévő halastó körüli nyüzsgés hozta felszínre. Az új nevén Cápa horgásztóba hozott 8 (hivatalos verzió) mínusz 7,5 (valóság) = 0,5 mázsa ponty engem is lázba hozott (volna), míg rá nem jöttem, hogy ponty nélkül ugyanazt a tenyérnyi kárászt lehet fogni, amit eddig is, azzal különbséggel, hogy eddig ez ingyen ment.

A helyzetfelismerésig más is eljutott, így múlt szombat hajnalban öten pattantunk fel a wrc traktor utánfutójára, hogy felmérjük a szomszéd falu határában lévő halastavat. "Nem fogunk elakadni?" - kérdeztem a 3 napos özönvíz típusú esőzés után. Oooh, aaah, ugyan már, hát hová gondolok?! A falu határáig jól is ment, ahol a biztonság kedvéért azért lepattantunk a 40 centis híg sárba, hogy leakasszuk az utánfutót, hátha úgy kikaparja magát a gép.


Az út az erdőn keresztül egyébként szuper volt: a szolíd gépzaj ellenére mindenhol szarvasokat és nyúlakat láttunk. Hét körül értünk a terepre.


A halőr várható megjelenése miatt rövidre szabott, másfél órás látogatás során a gép egy 6 kilós amúrt és három kárászt adott. Az amúrt eddig sajnos nem ismertem: hibátlanul finom pontyízű hal, azzal a különbséggel, hogy minimál szinten sem zsíros. Ebben nyilván közrejátszik, hogy a rendkívül izmos, sportos faj teljesen vega.

Akvarista sporthorgászként a zsákmányban nem akartam osztozni, de Petnár mester nem sokkal a hazatérés után beállított a konyhakész amúrral.


A friss rántott amúrt véletlenül sem szabad ipari majonézzel elrontani (mást sem), megérdemli a friss tojásból, jóféle fehérborral készülő tartásmártást. Jó étvágyat.

1,6 m3

A tavaly telepített 3 körös öntözőrendszerből a fűvet öntöző 2 kör után idén végre az ágyások csepegető köre is beindításra került. A késedelem fő oka, hogy terveim ellenére az akna építésekor nem sikerült a biztonsági szigetelés, így első lépésben ezt kellett pótolni. Az akna kiszivattyúzása és pár napos szárítása után a tófólia felragasztásával kezdtünk.


A hajlékony csepegtetőcső a beépített elemekkel együtt könnyen és gyorsan lefektethető. Egyszerű a toldás, a rögzítés és a végek lezárása is. A végeredmény elég meggyőzőnek tűnik.



Kár, hogy később kiderült, hogy a geotextil átengedi ugyan a vízet, de meglehetősen nehezen és nem feltétlenül egyenletesen, ezért a mulcsozás előtt a csepegtetőcső gyorsan helyet cserél a textillel.


A mulcs elterítésével újabb ágyások készülnek el.


Ezzel az öntözőrendszer start üzemmódba állt.


A rendszer jelenleg naponta kétszer öntöz, reggel 6 és este 11 órakor. A fű így minden nap kétszer 8 perc, az ágyások kétszer 10 perc wassert kapnak. Az esőérzékelő révén egy öntözési ciklus elmarad 4mm-nél nagyobb eső esetén.


Egy öntözés a jelenlegi időtartamok mellett kb. 800 liter vízet jelent, ami így durván napi 1,6m3. A tározó 8-9 m3-es kapacitása mellett ez igen csekély, de szerencsére nem poshadt a víz, azaz megfelelően tud cserélődni. A kút egyébként túlteljesíti a várakozásokat, szinte már öntözés közben pótolja az elfogyott vízet, így az esőnek csak ritkán marad hely a tározóban (ami így a túlfolyón keresztül szintén a kútba kerül).

Az öntözés eredménye mindenesetre vitathatatlan. Az első képek májusban (a rendszer újraindításakor), a második képek mostanában készültek. Látható, hogy fűország népsűrűsége jelentősen megugrott.



A csepegtető öntözés persze a cserjéknek sem ártott.


Az öntözési volumen finomhangolását még ki kell találni és előbb-utóbb a fű tápanyaggal történő ellátása is aktuális lesz ilyen öntözés mellett, de a lényeg, hogy a rendszer kész és működik.