Parasztház felújítás, vályog, kert, gyümölcsös, szőlő, bor. Hétvégék falun. www.paraszthaz.com

2011-01-01

azóta

Mint azt a kommentek is jelzik, jó ideje nem írtam már a blogra. Ennek okait már korábban kifejtettem, de a következő írásban is szó esik róla, így most nem is vesztegetem rá a szót.

Persze attól, hogy a blogon nem jelent meg írást, azért a telken minden rendben. A korábbi évekhez képest ugyan kevesebbszer, de azért sokszor voltunk lent, elsősorban nyáron. Szóval sok minden történt június óta, erről szeretnék egy rövid visszatekintést adni.

Mindenekelőtt idén is volt borverseny, számos új programmal, részünkről baráti legénybúcsúval kombinálva.


A fehérborral talán 11. lettem, az egyébként sokkal rátermettebb rosé-val viszont nem sok esélyem maradt, mivel kellő számú nevezés hiányában a vörösborok között kellett indulnia.


A hangulattal ezúttal sem volt gond, a verseny mellett műsor, pörkölt, borkirálynő és nótázás is volt.


Nyárra a telek megint nagyon szép lett, a 2,5 hetes szabadság egy részére Pracli is velünk jött.


Idén a kovászos uborkából sem volt hiány, a tavalyi workshop alapján idén folyamatosan készült a szomszédoktól kapott ajándék uborka.



A recept lényege a jó hozzávalók mellett, a forró sós víz.


A szőlő jobb évet is látott már, a kármentés keretében viszonylag jó mustfokkal a tavalyi mennyiség harmadát szüreteltük.


A bor azóta már persze elkészült, túl van két fejtésen, már koccintottunk is vele 2011-re. Mindenkinek boldog új évet kívánok!

1 megjegyzés:

Névtelen írta...

Great article.

Here is my homepage: Audioboo.Fm