Parasztház felújítás, vályog, kert, gyümölcsös, szőlő, bor. Hétvégék falun. www.paraszthaz.com

2007-04-16

virágzás

A gyümölcsösben ezerrel beindult a tavasz, most már minden virágzik. Az őszi és kajszibarack már elnyílt, ezeken már ott fityegnek a kis barackok, míg a többiek most kezdték.


A 2-3 éve telepített fák zöme életében most először hoz virágot: így a körte, a szilva és a cseresznye is.


A tavaly rekord méretű almákat termő fa a jelek szerint idén is csúcsdöntésre készül, legalább is a virágok számát tekintve mindenképpen.


A friss hajtásokkal egyidejűleg a rovar- és bogárkártevők is megjelennek. Az eddigi, főként lisztharmat, varrasodás, monília, tafrina elleni permetezéseket mostantól mindenképpen ki kell egészíteni a rovarok elleni vegyszerekkel is. Különösen fontos azonban, hogy a méhek is felvonultak a terepre, úgyhogy kizárólag méh-barát keveréket használjunk.


A permetezés előtti terepszemle során sajnos két problémát is találtam. Ahogy arról korábban is írtam, az elmúlt évben az őszibarack fákat kivétel nélkül kopasztotta a tafrina, így nem ért meglepetésként újabb rohama. Már tavaly is sokmindennel próbálkoztam, idén azonban nagyon precízen, időben próbáltam védekezni: először Score, majd Bravo, majd újra Score permetezés volt (1 hetes közökkel), de mint az alábbi kép is mutatja, nem sok sikerrel. Gondolom a kórokozó a vesszőkben telel át, tehát csak nagyon erős metszéssel lett volna esély. Ezzel el is döntöttem, többet nem szenvedek velük, ősszel a 12 őszit lecserélem inkább kajszira és szilvára.


Ami ennél is jobban elszomorított, az 2 kajszifa betegsége. A könyvek alapján szerintem ez gutaütés, mindkét fán 1-2 vessző hirtelen elszáradt, mintha leforrázták volna.


A szakirodalom szerint sokszor nem köthető ez a betegség egy konkrét kórokozóhoz, ugyanakkor fontos, hogy a kajszi késő tavasszal, a vegetációs beindulása után (közvetlenül virágzás előtt) legyen metszve és minden vágási seb jól kezelve legyen. Ezeket betartottam, úgyhogy eléggé értetlenül állok a dolog előtt, mindenesetre a beteg ágakat visszavágtam, remélem nem terjed tovább a fertőzés korona más részeire.

15 megjegyzés:

Névtelen írta...

A kajszidat inkább a monilia intézte el. Vágd le az elszáradt ágakat ( vele egy kicsit az egészségés részből is) +sebkezelő +felszivódó gombaölő permet.

Az őszibarackot csacsiság lenne a tafrina miatt kivágni, most elég esélytelen volt megvédeni, mert túl korán és gyorsan beindult minden, a score pl.hatástalan hidegben. Ősszel-tavasszal lemosás réz-oxikloriddal, amint hajtanak a rügyek orthocid, chorus. Ha jönnek a levelek jöhet a score, bravo. Teljesen tünetmentes nem lesz, de ha melegszik az idő a fertőzés terjedése is leáll.

KGy.

bs írta...

Monilia? Biztos vagy benne? Elkepzelheto, nem cafolni akarom... Az agakat levagtam, fagel majd gombaolo ment ra.

Az oszi kapott osszel es most is rezes lemoso permetezest. Az orthocid kimaradt (nem ismerem), de chorus volt 2x is. Az a baj a tafrinaval, hogy tavaly is tarolt, a fak ledobtak a beteg leveleket, igy a lekopaszodott agak 80%-a elhalt tavaszra. Emiatt keptelenseg megfelelo alakra metszeni a fakat, ezert is ment el a kedvem tole. Mindenesetre kosz, meg probalkozom.

Névtelen írta...

A moniliában nem vagyok 100%-ig biztos, de nagyon valószinű. A gutaütés inkább leveles állapotban jelentkezik, egyszerűen "elhervad" a fa egy része. Végül is a kezelés a beteg rész levágásával és a seb lezárásával indul mindkét esetben...

Szőlősgazda írta...

Szerintem tűzelhalás.

sunimama írta...

A mi öszijeink is tafriniások minden évben, permetezéstöl függetlenül. Ahogy kibújnak, leszedem mindent (igaz, kicsik a fák), és akkor kihajtanak az egészséges levelek a rügy hátsóbb részéböl. Mostanra már teljesen egészségesnek néz ki a fa. Szépen terem. Azt olvastam, hogy a dolog július környékén döl el, amikor a következö évi rügyek kialakulnak. Sajna nem emlékszem, mit kell tenni, de utána fogok nézni. A zöldmetszést javasolják, tehát a nyárit. Gondolom, új trend. De van benne igazság, akkorra kialakulnak az ágak, jobban látni, hogy mi alakul, mint tavasszal, rügyes állapotban.

Az ágelhalással is meg kell vivni minden évben, a meggyel. De levágom, és akkor arra az évre nincs gond. Persze itt sem túl nagy a fa. Erröl azt olvastam - és idén igyekeztünk kipróbálni -, hogy a gomba a virágokon keresztül megy bele a fába, ezért fontos a virágzáskori gombaölés. Megtettük, de van elhalás, úgyhogy kellett nyiszálni.

bs írta...

Az a baj, hogy nekem a masodik szakaszban novo leveleket is elkapja. Nem egybol es olyan erosen, de elobb-utobb azokon is megjelenik. A zoldmetszes jo lenne, de levelek nelkul sorra tonkremennek a vesszok is, igy lassan mar nincs mit metszeni.

Névtelen írta...

A kajszit monília fertőzi , az őszi permetezésénél pedig az időzítéssel lehette a gond . Az ajánlott Orthocid-ot én is javasolnám , de már pirosbimbós állapotban el kell kezdeni a permetezést . Azon kívül javasolnám , hogy ha termést szeretnél a fákról szedni ..és folyamatosan , minden évben ... akkor némi tápanyagot kellene utánapótolni . Lejobb a szervestrágya , de a gyümölcsöknak rendkívül nagy a kálium igényük és ezt negfelelően csak műtrágyával lehet pótolni . A hajtásnövekedés is sokkal erősebb lesz , valamint az említett betegségeknek is joóbban ellenállnak a növények .

bs írta...

Koszi, akkor mar 'biztos' lehet a monilia, tobben is ezt irtatok.

A megmaradt 3 faval ujra megprobalom az oszi-tafrina meccset, az idozitest atnezem.

A fak ulteteskor kaptak erett istallotragyat, a kaliumigenyt vettem, utananezek es kiprobalom.

scsaba írta...

Ja, a kajszinál monilia volt a tettes. Jellegzetes, tankönyv-tisztaságú tünetek vannak a képen.
Ez általában a virágokon keresztül fertőz csapadékos, hideg időjárás esetén. Az elhalt ágakat le kell szedni, majd ősszel-tavasszal rézzel lemosni. Virágzás kezdetén Chorus v. Teldor -ha hideg van. Ha jó az idő, csak esős, akkor Topas v. Systane duplo. Én mindíg teszek kontakt partnert is hozzá valamilyen mankocebet. Dithane v. Manzate.

Őszibarack:
Rézzel lemosózni. A Cuproxat nevű folyékony tribázikus rézszulfátot tartalmazó észítményt jóformán birosbimbós állapotig lehet használni. Utánna szóba jöhet még a Delan 700 WG (kontakt, de nagyon jól tapad, és van kis kiszerelés is), Bravo 500 (kontakt, 2 dl a legkisebb), Efuzin(mélyhatású, gyógyító, 1 l a legkisebb) Illetve a jól ismert Score vagy az ugyanzta a hatóanyagot tartalmazó Alfa-Solo.

A Score féle triazolokkal az is a baj, hogy egy idő után rezisztensé válnak rá a kórokozók. A Score-t - ha nagy a fertőzési nyomás - nem árt kiegészíteni kontakt szerrel. Ez lehet a fentebb említett Bravo is akár. De jó hatású ha egy sima karbamát dobunk mellé, tehát Dithanet, Polyramot stb. De mindíg tankeverékben, soha nem magában. Konkrétan nincs egyikre sem ráírva, de tafrina elég primkó felépítésű gomba, csak nagyon agressziv.

A kaptán tartalmú szereket (Orthocid, Merpan, Buvicid K) átsorolták I.-es kategóriába, így csak felsőfokú növényvédelmi képesítéssel lehet megvásárolni. Ill. már nincs belőlük kis kiszerelés 1-5 kg a legkisebb.
Tehát akinek még van, az vigyázzon rá, és tartogassa az őszibarackra

bs írta...

Szuper a leiras, kinyomtattam.

Monilia iden is volt, de csak 2-3 vesszo, most inkabb a korteket tamadtak. Visszahajlott, elszaradt hajtasok, megfeketedett levelek, stb. Majd kepet is probalok feltenni.

scsaba írta...

A monilia (Monilia laxa csak csonthéjasokon károsít. Legérzékenyebb a meggy, utánna a kajszi, de előfordul őszibarackon, mandulán, szilván és csersznyén is.

A körtén a leírt tünetet a hajtáshervasztó darázs okozza.
(Idén tavasszal megkeserítette az én életemet is. Faiskolában a kis konténeres fáim 4-5 indló hajtásából volt, hogy 3-4 is elintézett.)

A kis rovar tojócsövével körbeszurálj a hajtást és petéket helyez a közepébe. A szurkálás fölött a hajtás fonnyad, majd meggörbül és kiszárad.

Védekezni nem könnyű ellen. A hervadt hajtásokat a lárvákkal együtt le kell vágni és meg kell semmisíteni. Amint meglátod a károsítást, Bi-58-cal vagy esetleg prietroiddal kell permetezni. (Talstar, Sherpa, Cyperkill)
A Bi-58 "kettes" kategóriás szer, 2dl a legkisebb, Talstar, Sherpa ampullás)

Jó volt ellene még a Zolone is, vagy a Basudin 600 EW, de ezeket kivonták a forgalomból.

bs írta...

Igen, a hajtashervasztot en is belottem, irtam is rola (2007/05 - kartevok), de nem sikerult megallitani iden sem. A Bi-58-at majd kiprobalom, egy kis zolone maradek meg van.

Névtelen írta...

[url=http://www.23planet.com]casinos online[/url], also known as accepted casinos or Internet casinos, are online versions of historic ("chunk and mortar") casinos. Online casinos ok gamblers to boundary false an sidelong glance to locale in and wager on casino games from start to finish b kill slow kill the Internet.
Online casinos habitually skiff odds and payback percentages that are comparable to land-based casinos. Some online casinos contain higher payback percentages as a medicament looking in favour of sinking go games, and some withdraw community payout smashed similar audits on their websites. Assuming that the online casino is using an aptly programmed unsystematic uncountable generator, gaming-table games like blackjack purloin an established borderline edge. The payout be suffering with a slice to without looking at these games are established via the rules of the game.
Assorted online casinos sublease or obtaining their software from companies like Microgaming, Realtime Gaming, Playtech, Ecumenical Artifice Technology and CryptoLogic Inc.

Névtelen írta...

top [url=http://www.c-online-casino.co.uk/]casino games[/url] check the latest [url=http://www.casinolasvegass.com/]las vegas casino[/url] unshackled no deposit bonus at the foremost [url=http://www.baywatchcasino.com/]no deposit tip
[/url].

Névtelen írta...

http://www.msn.com/ - [url=http://www.msn.com/]msn[/url] msn
msn