Parasztház felújítás, vályog, kert, gyümölcsös, szőlő, bor. Hétvégék falun. www.paraszthaz.com

2008-07-31

névtábla

Talán még egy olyan hónap sem volt, hogy mindössze egy postot írtam volna - mint most júliusban, amikor két hetet a telken voltunk - erre az oldal havi látogatottsága bekerült az első háromba. Értem ám a célzást...

Az utcai kiskapu körül idén már történt fontos dolog (a meggyfa cseréje), azonban a fő attrakcióra most hétvégén került sor.


Közeledve az első házassági évfordulónkhoz elővettünk egy újabb nászajándékot. Senki nem reklamálhat, jól beosztjuk őket, pláne, hogy van, amit még csak most fogunk megkapni. A névtábla igazán szuper ajándék, alig vártuk, hogy kirakhassuk.


A 'bs' monogram fele ezzel könnyen kitalálható, de az alapmotívumra is van ötletem.


Remélem örökre az ajtón marad.

2008-07-09

jégeső

Szépen feszít a szőlő az új kordonon. A tavalyi legerősebb tőkéken 5-5 vesszőt hagytam, most mindegyiken ott figyel legalább 1-2 fürt.


A szigorú hajtásválogatás és a rendszeres zöldmunka viszont kicsit megbosszulta magát: a szabadon álló, kevésbé védett fürtöket rendesen elkapta a két héttel ezelőtti jégeső.


A jéggel való találkozás marandó gravitációs sérüléseket okozott az érintett bogyókon, kifakadtak, megbarnultak. Remélem ez azért nem befolyásolja a fürtzáródást és később a rothadást sem indítja be.


A jégeső nyomát a gyümölcsösben sem kell nagyítóval keresni, de a fákon a lomb azért komolyabb védelmet adott.


Jégeső ide-oda, körte azért marad, jövőre már pálinkát is főzünk talán.

2008-06-24

katica

A kert nem csak szép, pihentető és megnyugtató, de egyben kiváló indok, hogy az ember mindenféle gépeket bütyköljön. Mert milyen jó berántani, gyertyahézagot állítani, légszűrőt cserélni, reszelni, fúrni és úgy összességében olajos alkatrészekkel bíbelődni. A hétközben a szerződésektől és excelektől megfáradt kezet néha be kell olajozni. Ha pedig nincs elég olajos alkatrész, akkor persze új gépre van szükség, ezt az ember felesége sem vitathatja. A géppark karbantartása, fejlesztése nem gyerekjáték.

A blog is tanúsíthatja, hogy a fűnyírótraktor iránti érzelmeket nem holmi átmeneti lelkesedés vezérelte. Már évek óta nézegettem, mikor, milyen akcióban, mennyibe kerül. Idén végre normális áron jelent meg az egyik áruház kerti katalógusában és meglepő módon még tartottak is belőle készletet. Az átverés persze azért nélkülözhetetlen elem: ötezerért tukmálják az üzembeállítást, ami a többszöri rákérdezéssel kisajtolt válasz szerint az olaj és benga beöntését jelenti. Mondom ezt én is meg tudom csinálni, van gépkönyv is, nem kell. Biztos? Biztos. Akkor szívjál, mert azt nem mondjuk el, hogy a szárazon töltött akkumulátorba sav kell...


Az akkumulátor feltöltése után végre elérkezett a pillanat: az első beröffentés. 12,5 LE IC-s (industrial/commercial) briggs motor, transmatic hajtás, önindító, két késes fémház, 96 cm vágószélesség 5 különböző magasságban. Akcióval, kedvezménnyel 290 ezer, kb. 70-100 ezerrel a szokásos ár alatt.


Végre a zsellér- és gépfeljáró is elnyeri méltó jutalmát és felavatom a géppel. Az építéskor azért lett szélesebb, hogy "majd a traktorral is fel tudjak menni rajta".


A traktor szuper fordulékony, a korábbi aggályokkal szemben a fákat hibátlanul körül lehet nyírni. A szőlőben két menetben elintéz egy sorközt, meg sem érzi a szintkülönbséget. Fűgyűjtés nincs, de a kert fenti részén nem kell (btw + 100 ropi ugyanez a gép gyűjtővel), a ház előtti részen pedig úgy sem tudok vele forogni, ott továbbra is a kézihajtányos gép marad.


Az új robi és a traktor beszerzéssel az idei kertigép budget-t kimerítettem, de az első próbaút sikere alapján talán jövőre is megszavazza a keretet az egyszemélyes bizottság.


Addig pedig mehet a bejáratás utáni első olajcsere, a savszintellenőrzés, a késélezés, ....